csak azt akarom, hogy tudd, különleges vagy, és csak azért mondom el, mert nem tudom, hogy valaki egyáltalán elmondta-e már Neked.

ha összenő akkor értelemszerűen semmi :) de amúgy ha nem mered, ne csináltasd :) 

hát nagyon. és úgy gondolom csak ránk tartozik, hogy miért. 

értettem főni! :D a szombatomból 3-4 órácska is a tiéd! :D

meg utoljara beleneztel szemembe. hunyorogtam a napfenyben. lagyan fujta hajam a tavaszi szello. majd lassan setalni kezdtel. setalni. tavolodni tolem. es en maradtam. maradtam egy helyben, a szelben, vartam. hagytalak tavozni belolem. te hatraneztel, megalltal. de mar halvanyult fenyed. nem csillogtal. nem csillogott mar semmi sem. te sietve mentel hatarozottan, mig nekem sulyok voltak vallamon, labam foldbe gyokerezve. mellkasomon szoritas. es a cigaretta fust. boromon egtek szavaid. azok, amiket ki sem mondtal. es mar nem lattalak. ujra eltuntel. balra. a kis utcan, a fenyben. mi vagy te nekem, mi lehetnel? - voltal. te voltal a szemem, mikor elveszett a latasom. es meg mindig itt ulok. nezlek, de mar nem latlak. belekepzellek a fenybe. meleg van, de fazom. varok. ott varok, ahova leultettel. nem mozdulok. nem akarok vagy nem birok. legyel a lelkem, ha mar a tukrom te vagy. legyel a szivem is, kerlek. szemem lehunyva. mar nem szorit, nem faj. nem erzek semmit. varni a semmire. vagy semmire sem varni. semmit nem erezni. nezni. varni.

Tudod, van, hogy elmegy és nem hagy semmit maga után. Nem búcsúzik el, nem ír levelet.Egyszerűen csak kisétál az ajtón. Én azt hiszem, viccel, nem gondolja komolyan. Várok,hogy majd nyílik az ajtó és belép. Nem érdekelne a magyarázat: hol volt, mit csinált. Én csak folytatni akarom ugyanúgy. De az ajtó nem nyílik, a telefon nem csörög és ráébredek, magamra hagytak. Vádolom őt, majd magamat. Keresek valamit, amibe kapaszkodhatom, amiben reményt lelek. Meglátom, hogy a kedvenc poharát a szekrényben hagyta. Újra hinni kezdek, hogy majd eszébe jutok, és igen hiányozni fogok neki,végül rájön, hogy nem élhetünk egymás nélkül. Mindennap áttörölgetem a poharat, tisztán tartom, hisz bármikor visszatérhet és ismét forró tea mellett beszélgethetünk órákat, vagy egyszerűen csak egymás karjában fekhetünk az ágyban. De nem jön. Egyre keservesebben telnek a napok.Majd valakitől megtudom, milyen boldog, élvezi az életet. Rádöbbenen,hogy nem hiányzom neki, nem gondol rám, már lehet az emlékeinket se őrzi. Elfelejtett. Összetörik a lelkem. Tartom magad, már nem sírok.Otthon aztán földhöz vágom azt, ami reményt adott: az apró kék poharat.